A vacsora elkészült
I. A szerető szökése
Lépteim a nappalin át vezetnek, lekapcsolom TV-met.
Melletted ülök, s tekintetem pillantásod keresi.
Míg a kocsik hangját az éjszaka elnyeli.
Esküszöm, megváltozott, mi arcodra volt írva,
ha vakságom betűidet el is takarta.
És figyelj csak, Bébi, védelmező szemeid oly kékek,
Hé, Babám, mily' igaz is szerelmünk, nem érzed?
Míg tekinteteddel közeledsz,
testünk a távolba veszni látszik egymástól.
Kint a kertben a Hold fényesnek láttatik,
s hat, lepelbe bújt szent suhan lassan a pázsiton keresztül,
a hetedik a magasban keresztet tartva ballag elől
És figyelj csak, Bébi, a vacsora már vár Téged,
mily igaz is szerelmünk, nem érzed?
Mily' messze voltam innen,
messze forró ölelésedtől,
oly' jó újra érezni közelséged,
oly' hosszú volt az idő.
Ugye?
II. A biztosan mindörökké szent ember
Ismerek egy farmert, ki farmját gondozza,
tisztán vízzel, a termést ápolja.
Ismerek egy tűzoltót, ki a lángokat kiírtja.
Ti, nem látjátok, megszédített mindőtöket.
Igen, itt van újra, nem látjátok,
megszédített mindőtöket.
Hirdeti békéjét,
az érdemeket osztja,
ő a mindenség tudósa,
biztosan mindörökké szent ember.
Figyelj, figyelj szavaimra, ez az,
amiért ő kesereg,
letért igaz útjáról az összes gyermek.
Elfogadtam éltem, és ti belegázoltok,
kéz a kézben, mirigyeinkkel közös cseppben.
Egy kanálnyi csodával,
ő biztosan mindörökké szent ember.
Elringatunk Téged, kis kígyó, elringatunk,
biztonságban, s melegségben tartunk.
III. Ikhnaton, Itsacon és vidám seregük
Érzéseink arcunkra írva, még nyugodtságában is,
átszeltük a mezőket, hogy lássuk a nyugat gyermekeit.
Megláttunk egy sereg sötétbőrű harcost,
még a föld alatt várva,
készen a harcra.
Elkezdődött az ütközet, elszabadították őket.
A békéért az ellenség vérét, bang, bang, bang
Adtak nekem egy csodás varázsitalt
mert nem bírok vérem hívó szavaival.
S bár így is jól érzem magamat,
valaki szól: jobb lenne beélesíteni
ima-kapszulámat.
A mai az ünneplés napja,
az ellenséget utolérte sorsa.
Az ünneplés és tánc vezényszavának
hadurunk volt kimondója.
IV. Dacból vagyok tán ily gyönyörű?
A csata utáni káoszban bandukolva
felmászunk az emberi hullák hegyére,
zöld, életgazdag fák és zöldellő gyep földjére.
Fiatal teremtés ücsörög egy tavacskánál
Hentes szerszámokkal rásütötték
az "Emberi Szalonna" bélyegét.
A Társadalombiztosító gondoskodik a srácról.
Hódolattal figyeljük, Nárcisz miként lesz virág.
Egy virág?
V. Fűz farm
Ha leugrasz a Fűzfarmra, keresni lepkéket,
képkéket, léptéket.
Nyisd ki szemeid, csupa meglepetés,
minden csupa füllentés,
akár a róka a sziklákon és a zenedoboz.
Oh, ott van anyu és apu, jó és rossz,
s hogy itt lehet, mindenki boldog.
Ott Winston Churchill hálóba öltözve,
ezelőtt angol zászló, műanyag zsák, mily unalom!
A béka herceg volt, a herceg tégla,
a tégla egy tojás, a tojás egy madár,
nem hallottad?
Örülünk, mint majom a farkának,
mint pávák, oly' pompásak,
reggelente tiszták és csodásak.
Mindenünk megvan,
mindent képünkre formálunk,
némelyeket bejuttatunk,
némelyeket kiszabadítunk,
s néhány vadabbat kihajítunk.
Mindenkit, mindenkit megváltoztatunk,
Ti nevet adtatok nekik,
már itt vannak nálunk.
És még mindig tűnnek fel igazi csillagok!
Minden más formát ölt!
Érezd, hogy tested olvad.
Mama sárrá, a sár bolonddá,
a bolond apává,
apa csaló hivatala,
mind be vagytok golyózva.
Apa opává, opa onyává, onya anyává.
Anya szennyes mosása, anya szennyes mosása,
mind be vagytok golyózva.
Hadd halljam hazugságaitokat,
tükrözik pillantásaitokat.
Mammmma, most akarlak!
És figyelvén hangomra,
hogy kereshess rejtett ajtókat, tiszta bugyrokat,
több taps után vágyhass.
Mindig itt voltatok,
ha szeretitek, ha nem szeretitek,
mit rátok osztottak,
a föld alatt vagytok,
igen, mélyen a föld alatt.
Egy sípszóval és csattanással
fogunk véget érni, és mindannyiunknak lesz
hová megtérni.
VI.
Magog őreitől védve
A Színes Dudás
gyermekeit a föld alá szólítja.
A tengerből sárkány tör fel,
Bámul rám ezüst fejének
bölcsen ragyogó tekintetével.
Lehozza az égből a tüzet,
mondhatni jól teszi,
csupán az emberek szemét nézi.
Jobb nem egyezkedni.
Nem lesz könnyű.
666 nem magányos többé,
kiragadja gerinced csontvelejét,
és rock&roll-t fúj az utcán hét trombita,
a hangorkán mintha lelkedig hatolna.
Pitagorasz tükörrel, a teliholdat tükrözi,
vérben ázva, egy egészen új dal szövegét
írni kezdi.
És figyelj csak, Bébi, védelmező szemeid oly' kékek,
mily' igaz is szerelmünk, nem érzed?
Oly' messze voltam tőled,
s szerelmes ölelésedtől,
immár újra veled vagyok, és Bébi, érzem,
a vég végleg elérkezik.
VII.
Nem érzitek, hogy lelkünk lángra lobban
Folyton más színeket ont a halványló éjszakában.
Ahogy a folyó az óceánba ér,
ahogy a csíra a magból kikél,
immár szabad lesz utunk,
s végre haza jutunk.
A napsugarak erdejében egy angyal,
hangosan kesereg,
"Ez a hatalmas király utolsó vacsorája!"
Uralkodók legnagyobbika,
Királyok királya
Visszatért, hogy gyermekeit hazavezesse,
elvigye őket az új Jeruzsálembe.
